Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

És téged molesztáltak már ma?

És téged molesztáltak már ma?

A nők elleni erőszak 2014-ben

2015. január 05. - aboutagirl

Rögtön a blog legelső posztja olyan vendégeket csalt az oldalamra, akikről a jelenlegiben írok. Ők azok, akiknek megjelenésére mindenképp számítottam, amikor úgy döntöttem molesztálós témájú blogot indítok. Így egyszerűen köszönöm nekik, hogy megjelentek és ahogy számítottam is rá, a legprimitívebb énjüket hozták.

És most a mai téma: az elmúlt egy-két évben több olyan hír is bekerült a magyar sajtóba, mely nők elleni erőszakról számolt be. Sorba vesszük, mik voltak ezek közül a legnagyobb port felvert ügyek és mi volt a magyar online közösség egy részének a véleménye.

Kronológiailag az első legnagyobb hatású ügy még 2013 novemberében robbant ki, de máig nem zárult le, ezért nyugodtan ide számolhatjuk. Új-zélandi tinédzserek és huszonévesek alkotta csapat éveken keresztül itatott le, kábított el fiatal korú lányokat, majd több esetben csoportosan megerőszakolták őket és még egy honlapot is fenntartottak akcióik népszerűsítésére. Az első feljelentés még 2011-ben érkezett a helyi rendőrségre, de utána 2 évig kellett várni, hogy néhány újabb lány feljelentése már akkora vihart kavarjon, hogy eljusson a médiáig a hír.

A lényeg: több tucat erőszakoló, több tucat áldozat pár év alatt, az áldozatok közt több 13 éves is akad. A magát Roast Bustersnek hívó banda főnökei őrült népszerűek, gazdag és befolyásos szülők gyerekei. Honlapjukon és facebook oldalukon ehhez hasonló poénok és rajongói megjegyzések voltak (az oldalak természetesen a botrány után már megszűntek)

- Hogy juthatsz a legkönnyebben egy lány bugyijába?
- Kloroformmal

- Ha már megtörtént az erőszak hiába megy a rendőrségre, úgysem lehet visszaerőszakolni:)

- Nem poénból erőszakolunk kislányokat, ez nekünk meló!

- Végre megkapják a ribancok, amit érdemelnek!

Joseph Parker és Beraiah Hales a két beazonosított csoportvezér, akik azóta is szabadlábon vannak, sőt október végén a rendőrség bejelentette, hogy nem emel vádat, kellő bizonyíték hiányában. (itt megismétlem az elkövetők facebook oldalukon és honlapjukon dicsekedtek tetteikkel). Az egyik áldozat szerint 2014 tavasza és ősze között egy rendőrségi, ügyészségi megkeresés sem történt feléjük.

Akarjátok tudni milyen reakciók születtek a magyarországi beszámolók megjelenésekor? Hát többek között ezek:

- Érdekes lányok, akik elmennek ezekkel a rosszarcú seggfejekkel, már bocsánat

- 13 évesen vadidegenekkel piálni, aztán velük elmenni az teljesen normális ugye? Mert a cikkben nem volt szó emberrablásról vagy szatírtámadásról.

- Most komolyan, a normális lányok kizárt hogy már 14 évesen bulzinak és leisszák magukat, akik meg már így kezdik azoknak egy rohadt erős lecke volt ez az életükbe

- Izé... hadd trollkodjak egy jót, minden trollt megelőzve: engem még soha senki nem tudott öntudatlanra itatni

- Valamilyen szinten a lányok hibája is volt a dolog, mert aszisztáltak hozzá és így ebben a formában nem is nevezném erőszaknak. Alapvető lenne, hogy csak úgy vadidegenekkel ne igyon már egy fiatal lány... de annyi eszük ugye már nincs.... 

Természetesen más jellegű reakciók is voltak, de ez a poszt éppen azért született, mert elfogadhatatlannak tartom, hogy ilyen ügyben megoszoljanak a vélemények. Szinte gyereklányokat poénból megerőszakolni?? Hogyan lehetséges, hogy Magyarországon ilyen esetben is ennyien az áldozatokat hibáztatják? A lány a hibás, mert leitatták? Csinált egy butaságot, szóval megérdemli? Ki nem követett el hülyeséget kiskamasz korában azért, mert menő akart lenni, azért mert tartozni akart valahova, azért mert nem akart más lenni stb.? Ezért jogos egy ilyen szintű büntetés?? 

Az év hazai negatív szenzációja a gólyatáboros erőszak, amiről először az index számolt be, majd a cikk után több másik régebbi ügy is napvilágra került.

A fentiek után meglep valakit, hogy ezekhez a gólyatábori erőszakos esetekhez milyen kommentek érkeztek?

-  Biztos, hogy erőszak volt? Ennyi idő elteltével mindenki azt mond amit akar.

 - Erőszak?? Pénzt akar a kis kurva!

- nem jelentette fel,mert sajnálta? drága kislány, aki nem áll ki magáért sosem, annak az élete így fog zajlani, mint ahogy a tied eddig. sajnálod a fiút? mind a kettőt? és nem jelented fel, annak ellenére, hogy a HÖK elsikálta az egészet? Te egészen normális vagy? és hol vannak a szüleid, amikor veled ilyen velejéig rothadt dolog történik?

 - En nem akarok ellensegeskedni de ha a srác tényleg ennyire nagyon részeg volt akkor a lany miert nem verte pofán, rúgta fejbe, karmolta az arcát vagy bármi?

Aztán jött az ősz és a híressé vált pécsi rendőrségi videó, amit már az én kedves kommentelőim is vártak tőlem, nem meglepő módon szerintem az EGÉSZSÉGES EMBER nem megerőszakol, hanem megvéd. Hallottatok arról a sztoriról, amikor egy kapatos csaj egyedül vánszorog haza, pénze már elfogyott a buli hevében és egy lepattant hajléktalan neki adja az összes pénzét, hogy a csaj haza tudjon menni taxival? A magyar kommentelők szavaiból én azt a következtetést vonom le, hogy ilyenkor az a természetes férfi reakció, ha megerőszakoljuk a csajt. Pedig nem. Az az egészséges, amit a hajléktalan tett. True story, a csaj pedig azóta jótékonysági pénzgyűjtést szervezett és többszörösen visszafizette a tartozását.

STATISZTIKA NEKTEK

A FRA – Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége készített egy tanulmányt 2014-ben 42000 nőt interjúvoltak meg Európa 28 országából.

A felmérésből az alábbi adatokat gyűjtöttem ki:

  • a nők 33%-a tapasztalt fizikai és/vagy szexuális erőszakot 15 éves kora
    óta. Ez 62 millió nőt jelent az EU-ban
  • az összes nő 5%-át erőszakolták meg. Azok közül a nők közül, akik a
    szexuális erőszakot nem párkapcsolatban szenvedték el, majdnem minden
    tizedik jelezte, hogy a legsúlyosabb esetben több elkövető is részt vett.
  • Becslések szerint a felmérés során készült interjút megelőző
    12 hónapban az EU-ban mintegy 3,7 millió nő vált szexuális erőszak
    áldozatává. Ez az EU-ban élő 18–74 éves nők 2%-ának felel meg.
  • Becslések szerint a felmérés során készült interjút megelőző
    12 hónapban az EU-ban mintegy 13 millió nő vált fizikai erőszak
    áldozatává. Ez az EU-ban élő 18–74 éves nők 7%-ának felel meg.
  • A nők mintegy 12%-a jelezte, hogy már 15 éves kora előtt követett
    el vele szemben felnőtt valamilyen típusú szexuális visszaélést;
    ez 21 millió nőt jelent az EU-ban.

 

Én ezzel kívánok boldog új évet!

boldogujevet.jpg

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://molesztaltak.blog.hu/api/trackback/id/tr867035507

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

odamondó 2015.01.06. 10:29:43

Rendőrség nem emel vádat több dolgot is feltételezhet:
1. az egész kamu és a nagy tini fiúk csak fel akartak vágni a nem létező keféléseikkel
2. a lányok nagyon is benne voltak
3. konteó para és lefizették a gazdag szülők a rendőrséget

Válaszok
-Hogyan lehetséges, hogy Magyarországon ilyen esetben is ennyien az áldozatokat hibáztatják?
Hogyan lehetséges, hogy a világ ennyire a homokba dugja a fejét és azt szajkózza hogy az áldozatnak semmi köze az egészhez?

-A lány a hibás, mert leitatták? Gondolom erőszakkal töltötték bele az alkoholt.

-Csinált egy butaságot, szóval megérdemli? Egyet?

-Ki nem követett el hülyeséget kiskamasz korában azért, mert menő akart lenni, azért mert tartozni akart valahova, azért mert nem akart más lenni stb.?
A nem birkák? Ha nem akarsz más lenni hanem olyan mint a többi ostobenkó kurva akkor gondolom az erőszakoláshoz az egyenes út vezet.

Muad\\\'Dib 2015.01.06. 15:26:52

Ilyen egy felesleges barom blogot...

j311 2015.01.06. 15:35:20

Ha a független igazságszolgáltatás nem emel vádat vagy a vádemelés után felmenti a vádlottat, akkor nem volt sem erőszak, sem molesztálás. (vagy csak megúszták a dolgot, mert pénzzel mindent el lehet intézni, sok pénzzel meg bármit)

Nyilván én nőttem fel különleges családban, különleges barátokkal, mert senkire sem volt jellemző, hogy tizenévesen, vadidegen emberekkel öntudatlanra itta magát. Sőt, 13 évesen még csak kávé közelébe sem kerültünk, nemhogy energiaital, meg alkohol, meg drog.

Az egész ott kezdődik, hogy nem kell elmenni egy emberrel, akit akkor látunk először, teljesen mindegy, hogy milyen gazdagnak néz ki. Mint láthatjuk, sokan erre sem képesek: www.youtube.com/watch?v=XbYNAZxcWh4

Meg aztán ha már mégis elmentünk, nem kellene (kétes eredetű italokat) iszogatni vele ájulásig.

Ez mind józan paraszti ész. Ha nem tudok úszni, nem ugrok fejest mély vízbe.

Ha sikerült öntudatlanra inni magunkat, akkor sem kellene molesztálni vagy megerőszakolni egy ájult embert.

Egyébként meg elég könnyen megúszták. Örülhetnek, hogy megvan az összes szervük és még élnek. Amilyen felelősségteljesen viselkedtek, akár végezhették volna kutyakonzervben is...

TLDR: ha valaki hibás döntések következtében olyan helyzetbe jut ahol megerőszakolják, akkor ott bizony két ember hibáztatható:
1, aki megerőszakolta az áldozatot
2, az áldozat, aki hibás döntésekkel segített megteremteni az erőszakoláshoz megfelelő körülményeket.

Lehet itten szépítgetni a a végtelenségig, ettől függetlenül a legtöbb ilyen történetben 2 hülye szerepel.

Nancsibacsi 2015.01.06. 15:51:15

Azért irkálnak a szerzőnek nem tetsző dolgokat a témában írt cikkek, postok alá, mert azok már k.rva unalmasak. A nemi erőszak már ugyanolyan rohadtul unalmas és irritáló mint Hajdu Péter. Itt van pl. ez a cikk:
velvet.hu/helyszinelo/2015/01/06/kamerafelvetelek_alapjan_keresik_a_dob_utcai_nem_eroszak_elkovetoit/
Cimborám küldi a linket: "Fél év után forró nyomon"
Én válaszolok: "Lehet most jött rá a csaj, hogy őt megerőszakolták - az elmúlt fél évben meg együtt élt a srácokkal."

Tessék, lehet felháborodni, mert még1 fasz aki nem érzi át, hogy mekkora dráma történt. Dráma akkor volna, ha 1 évben 2x lehetne ilyen cikket olvasni. Ha mindennapos - és mikor éppen nincs időszak, akkor fél éves eseteket veszünk elő, hogy LEGYEN -, akkor annyira dráma ez, mint az időjárás jelentés. Szarok rá hogy megerőszakolják a nőket. Ő bajuk - oldják meg ahogy akarják.

Wrex 2015.01.06. 15:53:24

"elfogadhatatlannak tartom, hogy ilyen ügyben megoszoljanak a vélemények"
Csaxólok: Hitler és Sztálin is elfogadhatatlannak tartotta hogy bizonyos ügyekben megoszoljanak a vélemények. Welcome to the club.

vénkujon 2015.01.06. 16:09:13

@Nancsibacsi: csak tippelek..fideszkonzervatív kereszény vagy. tényleg csak tipp. természetesen rothadjon el az összes befőttem, mer előhozom ezügyben is a politikát.:D:D

♔bаtyu♔ 2015.01.06. 17:18:20

Bizony, ha egy 13 éves csaj elmegy a srácokkal inni, benne van a zsákban, hogy megerőszakolják.

Egyébként mi az ilyenekre a válasz? A hazai libsik óriási hisztit vernek ki a rendőrség figyelmeztető filmjeire, miszerint az áldozat alapból nem lehet hibás, egy 13 éves csaj miért ne mehetne el kis miniben és felül semmi szerkóban 3 16 évessel piálni. Emberi jogok, vagy mifene.

Szabványok 2015.01.06. 17:28:35

@odamondó: "Ki nem követett el hülyeséget kiskamasz korában azért, mert menő akart lenni, azért mert tartozni akart valahova, azért mert nem akart más lenni stb.?"
Igen, de a kiskamaszok többségében volt annyi félelemérzés, hogy nem kísérletezett azzal, hogy behunyt szemmel átmegy a zebrán, hiszen az autóknak úgyis meg kell állni, nem próbálta ki, hogy vajon tényleg kirabolják-e, ha egy nagyon rossz hírű helyre megy sötétedés után, vajon tényleg meg fogja-e erőszakolni az a hülye bunkó, ha riszálja magát neki, majd eszméletlen részegre leissza magát.

Szabványok 2015.01.06. 17:33:23

@♔bаtyu♔: "Bizony, ha egy 13 éves csaj elmegy a srácokkal inni, benne van a zsákban, hogy megerőszakolják. "
Bizony, ha én nem védem a lakásom, autóm, értékeim, akkor el fogják lopni. A bűnös természetesen a tolvaj lesz. (Ha megtalálják és rábizonyítják), akkor megbüntetik érte.
De az értelmes ember el akarja kerülni, hogy áldozat legyen belőle, és jó bejárati ajtót vesz, riasztót szereletet, nem hagyja az autóban a kulcsot, nem szól be a Nagyfa Galeri vezetőjének, nem riszálja a seggét gyanús alakoknak.

Hihetetlen, hogy aki tanácsot ad, hogy miként kerülhetjük el, hogy bűncselekmény áldozatai legyünk, azt lehülyézi pár ostoba.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.01.06. 17:36:33

@j311:

Nem. Az egyik hülye, a másik bűnelkövető. Anno a kiskunlacházi gyilkosság áldozatát, a 14 éves Horák Nórát is mennyien hibáztatták, hogy biztosan túl lenge öltözéket viselt. Hányingerem van.:-/

Hajdú Peter 2015.01.06. 17:37:01

Az eroszakert MINDIG a csaj hibas, mert ha nem tiltakoznanak szex ellen, akkor senki nem eroszakoskodna veluk. Azt kapjak amit megerdemelnek.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.01.06. 17:38:25

@Nancsibacsi:

Aztán ne várj empátiát, ha véletlenül édesanyád, a feleséged vagy a lányod is áldozattá válik.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.01.06. 17:39:27

@vénkujon:

Én egyébként keresztény és konzervatív vagyok, aki már régóta nem Fidesz-szavazó.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.01.06. 17:43:44

@Szabványok:

Azért a tanács és a bűnelkövetővel egy szintre helyezés nagyon nem ugyanaz. Még a végén az áldozat lesz a bűnös, és kilyukadunk a saríánál. Érdekes egyébként, sokan elképzelni sem tudják, hogy szexuális erőszak áldozata magát nem sminkelő, nem kihívó öltözékű, visszafogott lány is lehet.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.01.06. 17:44:44

@Hajdú Peter:

Illetve a talán valójában igen, a nem pedig szintén csak annak a jele, hogy a nő kéreti magát.:)

Nancsibacsi 2015.01.06. 18:53:24

@Mj: Nem fog áldozattá válni, mert:
- nem hülye
- nem viselkedik úgy mint egy kurva
- nem iszik (az asszony se - ha inna el se vettem volna)
- ha este jön haza, akkor kiköhögjük a taxi árát

Ez a nagy büdös helyzet, miss liberális pics.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.01.06. 18:58:41

@Nancsibacsi:

Fogalmad sincs, hogy valójában kik alkotják az áldozatok jókora részét.

Ezt meg mondd pl. annak a lánynak, aki 18 éves korában (egyetlen barátja sem volt addig, eleve szolidan öltözködött és viselkedett) délután ment haza iskolából a Városmajoron át, majd egy hajléktalan megverte és megerőszakolta. De köszönöm a jelzőt, ezt is elrakom a többi beskatulyázás mellé, és maradok továbbra is konzervatív és keresztény.

tralalala 2015.01.06. 19:27:19

"A magyar kommentelők szavaiból én azt a következtetést vonom le, hogy ilyenkor az a természetes férfi reakció, ha megerőszakoljuk a csajt"

Hiszen csak két verziót tudsz elképzelni, vagy valaki együtt sírdogál veled, vagy egy rohadt erőszakoló dög. Ez a kettő van, kész passz.

Gondolom a házadat is nyitva szoktad hagyni, mert bezárni felesleges, ha valaki nagyon akar, úgyis bejön. Szóval a ház bezárása egyáltalán nem jó módszer a rablás megakadályozására, sőt, ha mondjuk kiraboltak, és megkérdezi valaki, hogy miért nem zártad be a házadat, akkor nyugodtan vágd a szemébe, hogy ő téged hibáztat, és a rablókat pártolja. És különben is a szomszéd háza zárva volt, őt is kirabolták, szóval még hülye is az, aki szerint be kell zárni a házat, nincs ilyen törvény és kész, inkább a rablókat kéne lenevelni a rablásról.

Zseniális, komolyan.

Nancsibacsi 2015.01.06. 19:33:42

@Mj: Mindenkit érhet baleset. Azért ha rákeresel az erőszakról szóló cikkekre mondjuk az elmúlt évben, akkor 99%-ban azt fogod találni, hogy:
A. A csaj buliban volt, ivott, aztán így járt
B. Az erőszak évekkel ezelőtt volt (pl. egyetemen, tanár jegyért - persze a jegy jól jött, a diploma már megvan, és meggondolta magát).
És van az 1%, ami az a kategória, hogy a járdán is elüthet az autó, ha nincs szerencséd (ilyen is volt ugye 1-2 éve).

Én azt nem értem, hogy ha egy balesetet megelőzési video azt mondja, hogy vezess defenzíven, mert ha mindig számítasz a jobb kéz szabályra, akkor folyton a karosszériáshoz fogsz járni - akkor az jó tanács. Mert hiába hogy nem te vagy a hibás, és fizet a biztosító - a javított autó kevesebbet ér, az időd ami elmegy vele nem adja vissza senki. Ezzel szemben ha egy bűnmegelőzési video ha azt mondja, hogy tehetsz az ellen, hogy megerőszakoljanak, mert pl. így és így csökkentheted az esemény valószínűségét, akkor az országos botrány, amin hónapokkal később is pörögni kell. Senki se mondta azt, hogy az erőszak nem bűncselekmény - az értelmesebbje csak azt mondja, hogy a bűncselekmény elkerülésére potenciális áldozatként is érdemes törekedni. Ne menj a nyóckerbe éjszaka laptop táskával, mert kirabolnak, lehet meg is szurkálnak. Ne mászkálj egyedül, részegen hajnalban picsaszoknyában, mert megb.sznak ha akarod ha nem. Nyilván egyik se biztos esemény, hogy megtörténik, és megszurkálhatnak fényes nappal is, meg elvehetik a laptopodat a parlamentben is, csak ugye az a fránya valószínűség - az a nem mind1.
Persze nem muszáj hallgatni az okos tanácsokra - de ha nem teszel így, akkor ne várd, hogy ne hányjam a szemedre, hogy ez bizony elkerülhető lett volna így és így.

Nancsibacsi 2015.01.06. 19:35:44

@tralalala: "Szóval a ház bezárása egyáltalán nem jó módszer a rablás megakadályozására, sőt, ha mondjuk kiraboltak, és megkérdezi valaki, hogy miért nem zártad be a házadat, akkor nyugodtan vágd a szemébe, hogy ő téged hibáztat, és a rablókat pártolja."
Ez alapján köcsög az összes biztosító, mert ha nem zártad be az ajtót, és úgy rabolnak ki, akkor bizony nem fizet...

tralalala 2015.01.06. 19:41:12

"Senki se mondta azt, hogy az erőszak nem bűncselekmény - az értelmesebbje csak azt mondja, hogy a bűncselekmény elkerülésére potenciális áldozatként is érdemes törekedni."
+1

És ahogy írod, ez nem 100%-os védelem nyilván, de még mindig jobb, mint ez a passzív sírdogálás és csodavárás ("legyenek rendesek az emberek, az a megoldás!"), amit a poszter propagál.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.01.06. 19:42:06

@tralalala:

És a 60-80 éves vidéki néniket a házukban megerőszakoló, megcsonkító, megölő betörőkhöz mit szólsz? Komolyan, miért ennyire fekete-fehér mindenkinek a látásmódja?:-/

tralalala 2015.01.06. 19:48:27

@Mj: "Komolyan, miért ennyire fekete-fehér mindenkinek a látásmódja?:-/ "

HE??? :D De ezt nem hiszem el, komolyan. Te egyáltalán érted, amit más leír?

Pont leírtuk, hogy nem 100%-os módszer, de _vannak esetek_, mikor az áldozat is védhetné magát, stb, erre idehozol egy olyan esetet, mikor az áldozat triviálisan nem védheti meg magát, és még van pofád megkérdezni, hogy ÉN miért látom feketén-fehéren az ügyet, eszem eldobom komolyan :)

Természetesen az említett néni semmit nem csinálhatott volna. Na, most jobb?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.01.06. 20:02:47

@Nancsibacsi:

"Mindenkit érhet baleset."

Ez nem baleset. Ez bűncselekmény. Nem az a kategória, hogy a tetőről rád fúj a szél egy téglát.

"Azért ha rákeresel az erőszakról szóló cikkekre mondjuk az elmúlt évben, akkor 99%-ban azt fogod találni, hogy:
A. A csaj buliban volt, ivott, aztán így járt
B. Az erőszak évekkel ezelőtt volt (pl. egyetemen, tanár jegyért - persze a jegy jól jött, a diploma már megvan, és meggondolta magát).
És van az 1%, ami az a kategória, hogy a járdán is elüthet az autó, ha nincs szerencséd (ilyen is volt ugye 1-2 éve)."

1. Ittas embert sem jogszerű megerőszakolni, valamint ittas emberen is tökéletesen látható, hogy akarja-e vagy sem. Nem is értem, hogy ezt a pontot minek szántad.
2. Ezt csak akkor tudod eldönteni, ha az áldozatot jól ismered, márpedig föntebb bizonygattad, hogy a te nőnemű családtagjaidat ugyan nem érte/nem fogja szexuális erőszak érni. Másrészt fogalmad sincs, hogy mi jár annak a fejében, aki szexuális erőszak áldozatává válik. Van, aki el se meri mondani, hogy mi történt vele, mert annyira mocskosnak érzi magát, és saját magát hibáztatja, holott nem ő a bűnelkövető, ő csak az áldozat.

3. Vagy semmit sem találok, mert az áldozatok nem elhanyagolható hányada be sem kerül a rendőrségi statisztikákba, hiszen pszichésen olyan állapotba kerül, hogy évekkel később sem tesz feljelentést. Erre külön pszichiáterek, pszichológusok szakosodtak. Ha csak az "elhíresült" egyetemi, főiskolai megerőszakolós történeteket olvasod el az Indexen, abból is látszik a tipikus reakció. (Nem véletlen, hogy azoknak a férjeknek a jelentős hányada sem tesz feljelentést, akiket meg a feleségük terrorizál otthon, akár fizikailag is. Vannak bizonyos pszichés gátak, amelyek miatt nem kerül a rendőrség, bíróság látókörébe a bűncselekmény.)

"Én azt nem értem, hogy ha egy balesetet megelőzési video azt mondja, hogy vezess defenzíven, mert ha mindig számítasz a jobb kéz szabályra, akkor folyton a karosszériáshoz fogsz járni - akkor az jó tanács. Mert hiába hogy nem te vagy a hibás, és fizet a biztosító - a javított autó kevesebbet ér, az időd ami elmegy vele nem adja vissza senki. Ezzel szemben ha egy bűnmegelőzési video ha azt mondja, hogy tehetsz az ellen, hogy megerőszakoljanak, mert pl. így és így csökkentheted az esemény valószínűségét, akkor az országos botrány, amin hónapokkal később is pörögni kell. Senki se mondta azt, hogy az erőszak nem bűncselekmény - az értelmesebbje csak azt mondja, hogy a bűncselekmény elkerülésére potenciális áldozatként is érdemes törekedni. Ne menj a nyóckerbe éjszaka laptop táskával, mert kirabolnak, lehet meg is szurkálnak. Ne mászkálj egyedül, részegen hajnalban picsaszoknyában, mert megb.sznak ha akarod ha nem. Nyilván egyik se biztos esemény, hogy megtörténik, és megszurkálhatnak fényes nappal is, meg elvehetik a laptopodat a parlamentben is, csak ugye az a fránya valószínűség - az a nem mind1.
Persze nem muszáj hallgatni az okos tanácsokra - de ha nem teszel így, akkor ne várd, hogy ne hányjam a szemedre, hogy ez bizony elkerülhető lett volna így és így."

Abban teljesen egyet tudok érteni, hogy kifejezetten érdemes megtanulni azokat a technikákat, amelyekkel csökkenthető az áldozattá válás kockázata. (Engem is nézett már ki magának két c-típusú állampolgár a villamoson, és amikor eljött a leszállás ideje, tudtam úgy viselkedni - plusz benyúltam [az engedéllyel viselt] gázpisztolyomért -, hogy inkább továbbálljanak.) Csak a felháborodás onnantól jogos, ha az áldozatot hibáztatják a bűncselekmény megtörténtéért, nem pedig a bűnelkövetőt. Mondom, ez pont olyan, mint a saría logikája.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.01.06. 20:11:27

@tralalala:

Arra írtam, hogy fekete-fehér a látásmód, hogy a kommentelők között kb. mindenki az áldozatokról kezdett el lehetőleg negatív véleményt alkotni, lehetőleg úgy, hogy hibát keressenek bennük. Ez egy általános tünet, amikor nők megerőszakolása a téma, és férfiak a kommentelők. (Mintha bármely bűncselekmény megítélésének kérdése a nemeken múlna...) De hol van a közbiztonság javításáért kiáltók hada, akik tömegekben képesek kikelni magukból, ha egyéb erőszakos, esetleg vagyon elleni bűncselekmény történik?

Szerintem az áldozattá válás elkerülési stratégiáiról való tájékoztatás és a bűncselekmények felderítésének javítása, illetve mihamarabbi büntetésének elérése kéz a kézben kellene, hogy járjon, nem pedig csak az áldozatra vagy csak a bűnelkövetőre kellene kihegyezni a dolgot.

tralalala 2015.01.06. 20:49:28

@Mj: "Csak a felháborodás onnantól jogos, ha az áldozatot hibáztatják a bűncselekmény megtörténtéért, nem pedig a bűnelkövetőt."

Na ezt vegyük ketté:
"ha az áldozatot hibáztatják"
Az áldozatnak azt szokták felróni, hogy nem tett meg mindent a bűncselekmény elkerüléséért. Ami van, hogy igaz (különösen a bulvárba kerülő esetekben), meg persze van olyan helyzet, mikor nem tud mit tenni, lásd a fentebbi nénis példádat.

"nem pedig a bűnelkövetőt"
Kötve hiszem, hogy valaki is ártatlannak mondaná az erőszakolót, már a trollkodóktól/beteg elméktől eltekintve.
.
Na ez a gond. Én úgy látom, te egy "vagy-vagy" kapcsolatot hozol létre ott ("vagy az áldozat a hibás, vagy az elkövető"), ahol valaki felrója az áldozatnak, hogy nem tett meg minden ésszerű dolgot annak érdekében, hogy ne váljon áldozattá. Holott itt nincs vagy-vagy kapcsolat. Van, hogy az áldozat nem tett meg mindent, de ettől még az erőszakoskodó a bűnös persze.

Ha az áldozat nem tett meg mindent, vagy tehetett volna másként, azt nem tilos észrevenni, többek közt azért sem, hogy a jövőbeli, potenciális áldozatok is láthassák ezt, és az esetből tanulva talán el tudjanak kerülni egy hasonló esetet.

Ez nem a bűnös felmentése, csak valamiért te hiszed annak. És te rovod fel a fekete-fehér látásmódot, holott szerintem épp te látod így ("aki szóvá meri tenni, hogy az áldozat is tehet az áldozattá válásáról, az BIZTOSAN nem is tartja bűnösnek az elkövetőt, és BIZTOSAN azt gondolja, hogy MINDIG MINDEN áldozat tehet az áldozattá válásáról" <- szó sincs ilyen butaságról, de szerintem ezt gondolod)

Másik hsz-ed:
"mindenki az áldozatokról kezdett el lehetőleg negatív véleményt alkotni, lehetőleg úgy, hogy hibát keressenek bennük"

Mindenki? Tényleg mindenki? Na jó, lépjünk ezen túl.

Az nyilvánvaló, hogy az erőszakolóban mi a hiba, az, hogy erőszakol. És most, hogy ezt kimondtuk, mi is történt? :) Nem az erőszakolónak fáj, hogy megerőszakolták, tehát ő nem érdekelt a viselkedése megváltoztatásában.

Viszont mivel az emberek 99%-a NEM erőszakol, sokkal fontosabb, hogy ezek az emberek hogyan viselkedjenek, hogy NE erőszakolják meg őket (illetve kisebb eséllyel). Milyen viselkedést kerüljenek el, stb. Mivel persze a kommentelők szeretik fölényesen okosnak érezni magukat, ez néha valóban elég degradáló hangnemben történik.

"Szerintem az áldozattá válás elkerülési stratégiáiról való tájékoztatás és a bűncselekmények felderítésének javítása, illetve mihamarabbi büntetésének elérése kéz a kézben kellene, hogy járjon, nem pedig csak az áldozatra vagy csak a bűnelkövetőre kellene kihegyezni a dolgot. "

Ezzel elméletileg egyetértek, csak nyilván sokkal könnyebb a potenciális áldozatokat tájékoztatni, mint elkapni a bűnelkövetőket. Utóbbira ha van egy fasza, 100%-ban hatékony eszközöd vagy módszered, ne felejtsd el megosztani a rendőrséggel, pár ezer éve már keresnek ilyet :)

"De hol van a közbiztonság javításáért kiáltók hada,"

De hát megvannak! Én elég sok" én az ilyennek letépném a faszát" meg "ha az én lányommal csinálná kibelezném" kezdetű hsz-t is olvasni szoktam ilyenkor, te nem?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.01.06. 21:21:53

@tralalala:

"Na ezt vegyük ketté:
[...]"

Én jelen kommentekben egy betűt nem láttam a bűnelkövetőkről, csak arról, hogy riszálják magukat a részeges lányok, akik ne csodálkozzanak, ha baleset éri őket, úgy kell nekik, meg hasonló empátiatúladagolástól éppen nem szenvedő megjegyzéseket.

">>nem pedig a bűnelkövetőt<<
Kötve hiszem, hogy valaki is ártatlannak mondaná az erőszakolót, már a trollkodóktól/beteg elméktől eltekintve."

Az pontosan a bűnelkövető mentegetése, ha az áldozat viselkedéséből akarják levezetni az okot és a magyarázatot. Mintha bármilyen mértékben is indokolható, védhető lenne egy bűncselekmény az áldozat magatartásának tükrében. (Ezt maximum csak egy kölcsönösen kiprovokált verekedésnél lehet elfogadni.) Erre alapul az is, hogyha nő vagy, járj lepedőben, különben nem garantált, hogy nem raknak meg idegen férfiak, akik nem képesek uralkodni a vágyaikon.

Mondom, Horák Nóránál is számtalanszor előjött érvként, hogy minek ment bulizni, meg minek vett föl rövid szoknyát, nem csoda, hogy megerőszakolták. Még egy általánosítás is hozzácsapódott, mégpedig az, hogy az elkövető biztosan cigány volt. Holott a vörös hajú bűnelkövető már úgy lépett ki az ajtón, hogy elhatározta, alaposan megrakja a vele elsőként szembejövő nőnemű lényt. Nem láttam a tömeges bocsánatkérést a blogokon, amikor kiderült az igazság. Azóta sem változott semmit ez az általánosító társadalmi reakció.
.
"Na ez a gond. Én úgy látom, te egy "vagy-vagy" kapcsolatot hozol létre ott (>>vagy az áldozat a hibás, vagy az elkövető<<), ahol valaki felrója az áldozatnak, hogy nem tett meg minden ésszerű dolgot annak érdekében, hogy ne váljon áldozattá. Holott itt nincs vagy-vagy kapcsolat. Van, hogy az áldozat nem tett meg mindent, de ettől még az erőszakoskodó a bűnös persze. "

Én is ezt mondom. Rengeteg hülyeséget, felelőtlenséget elkövetnek emberek, azért, mert emberek, de ettől még nem ők a hibásak az őket ért sérelem okozásáért, hanem a bűnelkövető. (Aki adott esetben szintén lehet egyben áldozat is.) Itt viszont még mindig az áldozatok degradálása folyik.

"Ha az áldozat nem tett meg mindent, vagy tehetett volna másként, azt nem tilos észrevenni, többek közt azért sem, hogy a jövőbeli, potenciális áldozatok is láthassák ezt, és az esetből tanulva talán el tudjanak kerülni egy hasonló esetet."

Csak nem mindegy az arány meg a stílus. A nulla empátiával való hozzáböfögés meg a csak az áldozaton való rugózás csak indulatokat szül, és nem a megoldási lehetőségekhez tesz hozzá.

"Ez nem a bűnös felmentése, csak valamiért te hiszed annak. És te rovod fel a fekete-fehér látásmódot, holott szerintem épp te látod így ("aki szóvá meri tenni, hogy az áldozat is tehet az áldozattá válásáról, az BIZTOSAN nem is tartja bűnösnek az elkövetőt, és BIZTOSAN azt gondolja, hogy MINDIG MINDEN áldozat tehet az áldozattá válásáról" <- szó sincs ilyen butaságról, de szerintem ezt gondolod)"

Nem, nem ezt gondolom. Olvasd el az ezelőtti kommentem utolsó bekezdését.

"Mindenki? Tényleg mindenki? Na jó, lépjünk ezen túl."

Hozz ellenpéldát, ne visszakérdezz. Vagy ne kérdezz vissza, és ne reagálj.

"Az nyilvánvaló, hogy az erőszakolóban mi a hiba, az, hogy erőszakol. És most, hogy ezt kimondtuk, mi is történt? :) Nem az erőszakolónak fáj, hogy megerőszakolták, tehát ő nem érdekelt a viselkedése megváltoztatásában."

Pedig nagyon is érdekelt, ha elkapják és elítélik, utána pedig pont ugyanazt éli végig a sitten, mint amit ő tett mással, csak lehet, hogy egy kicsit gyakrabban.

"Viszont mivel az emberek 99%-a NEM erőszakol, sokkal fontosabb, hogy ezek az emberek hogyan viselkedjenek, hogy NE erőszakolják meg őket (illetve kisebb eséllyel). Milyen viselkedést kerüljenek el, stb. Mivel persze a kommentelők szeretik fölényesen okosnak érezni magukat, ez néha valóban elég degradáló hangnemben történik."

Hány ilyen kommentelő írt ide? Mert a degradáló hangnem jelentkezett először.
Szóval, még mindig ez az állításom érvényes:

"Szerintem az áldozattá válás elkerülési stratégiáiról való tájékoztatás és a bűncselekmények felderítésének javítása, illetve mihamarabbi büntetésének elérése kéz a kézben kellene, hogy járjon, nem pedig csak az áldozatra vagy csak a bűnelkövetőre kellene kihegyezni a dolgot."

"Ezzel elméletileg egyetértek, csak nyilván sokkal könnyebb a potenciális áldozatokat tájékoztatni, mint elkapni a bűnelkövetőket. Utóbbira ha van egy fasza, 100%-ban hatékony eszközöd vagy módszered, ne felejtsd el megosztani a rendőrséggel, pár ezer éve már keresnek ilyet :)"

Pedig elég egyszerű dolgok ezek: ha valamilyen friss bűncselekménynek nagy a sajtóvisszhangja, esetleg presztízsből el kell kapni az elkövetőt, tuti, hogy 99%-ban 72 órán belül meglesz.;-)

"De hát megvannak! Én elég sok >>én az ilyennek letépném a faszát<< meg >>ha az én lányommal csinálná kibelezném<< kezdetű hsz-t is olvasni szoktam ilyenkor, te nem?"

A legjobb példa ez a blog. Hány ilyen kommentet látsz itt?;-)

tralalala 2015.01.06. 22:48:49

"A legjobb példa ez a blog. Hány ilyen kommentet látsz itt?;-) "
De hát ez nem egy aktuális esetről szól, ez egy picsogóblog.
Itt egy:
www.origo.hu/itthon/20131126-patkannyal-etettek-megeroszakoltak-gyerekeiket.html
a legtöbb ilyennél persze le vannak tiltva a kommentek.

"Pedig elég egyszerű dolgok ezek: ha valamilyen friss bűncselekménynek nagy a sajtóvisszhangja, esetleg presztízsből el kell kapni az elkövetőt, tuti, hogy 99%-ban 72 órán belül meglesz.;-)"

Úgy érted VALAKI meglesz, aki bevallja. Mint Kaiser. Vagy nem lesz meg. Mint a bankrobbantó.

"Hány ilyen kommentelő írt ide? Mert a degradáló hangnem jelentkezett először."
Mert ez egy picsogóblog. Ld. fentebb.

"Pedig nagyon is érdekelt, ha elkapják"

Meg abban is érdekelt, hogy ne kapják el. Mi mellett érvelsz most? Szerinted ha sokszor elmondják az erőszakolónak, hogy ne erőszakoljon, akkor nem fog?

""Mindenki? Tényleg mindenki? Na jó, lépjünk ezen túl.""
"Hozz ellenpéldát, ne visszakérdezz. "

Rögtön a 2. komment, ez nem az áldozatokról alkot véleményt, hanem a blogról. Ami egy picsogóblog.

"Én jelen kommentekben egy betűt nem láttam a bűnelkövetőkről, "

Mivel az egész poszt nem erre van kihegyezve, hanem arra, hogy mennyire nem helyes az az álláspont, hogy az áldozat is tehet arról, hogy áldozat szerepbe került. Amit vitatnak sokan, mert szerintük meg bizonyos fokig ez egy tartható álláspont. Hogy jön ide a bűnelkövető? Arról mindenki tudja, hogy bűnös. De itt nem arról van szó, hanem arról, hogy ez a picsogóblog is azon picsog, hogy nem, az áldozat sose tehet semmiről. Na ha valami lenéző, akkor ez. Passzív buta tehetetlen babáknak tekinti az áldozatokat, nem autonóm lényeknek.

"Az pontosan a bűnelkövető mentegetése, ha az áldozat viselkedéséből akarják levezetni az okot és a magyarázatot. Mintha bármilyen mértékben is indokolható, védhető lenne egy bűncselekmény az áldozat magatartásának tükrében. "

Megint pont azt csinálod, amit az előbb kritizáltam. Azt gondolod, hogy ha valaki megfigyeli, hogy bizonyos víselkedéstípusok gyakrabban vezetnek áldozattá váláshoz, mint mások, és ezt szóvá teszi (akár degradálóan is), akkor az védi a bűncselekményt.

Bocs de ennyire buta nem lehetsz, mert ha tényleg ilyen buta lennél, akkor írni se tudnál. Meggyőződésem, hogy te ezt ideológiai okokból nem akarod felfogni, én meg nem érzem küldetésemnek, hogy elmagyarázzam. Bye.

Nancsibacsi 2015.01.07. 13:08:54

@Mj: "És a 60-80 éves vidéki néniket a házukban megerőszakoló, megcsonkító, megölő betörőkhöz mit szólsz?"
Ha szólnék valamit, akkor azt mondanád rám, hogy rasszista vagyok.

Nancsibacsi 2015.01.07. 13:28:30

@Mj: ""Mindenkit érhet baleset."
Ez nem baleset. Ez bűncselekmény."

Olvassál több Rejtőt, mert a röhögés segít majd felköhögni a karót, amit lenyeltél, meg ezt a mondatot is megérted.
Igen, bűncselekmény - ahogy lentebb írtam. De van olyan bűncselekmény, amit potenciális áldozatként könnyedén el lehet kerülni - ahogy a balesetek egy részét is meg lehet előzni. Az értelmes ember erre törekszik. Nyilván nem 100% a hatékonyság, de ha mondjuk csak 10 nőből 9-nek segít elkerülni az erőszakot, akkor azért már jók vagyunk nem? És igen - lesz akit "baleset" ér, és igen, derítse fel a rendőrség, büntesse meg aki bűnt követ el - de azt fogjuk már fel, hogy attól hogy az erőszakolót berakják mittomén 10 évre börtönbe, attól még a csaj meg lesz erőszakolva, esetleg meg is lesz gyilkolva, mert hát jobb ha nem marad szemtanú, stb. Attól hogy egy gázolót beraknak 10 évre börtönbe, attól ha téged gázol el te még meg leszel halva/nyomorodva. Sokkal jobb egy bűncselekményt elkerülni, mint büntetni.

"1. Ittas embert sem jogszerű megerőszakolni, valamint ittas emberen is tökéletesen látható, hogy akarja-e vagy sem."
Meg az is jobban látszik rajta, hogy könnyű préda. Kiskoromban beszélgettem egy drogos sráccal, kérdeztem tőle, hogy honnan van ezekre pénze. Mondta hogy 5-én van fizetés, az emberek mennek kocsmába a gyárból, aztán elveszi tőlük a pénztárcájukat. Lopni is könnyebb, megverni is könnyebb ha észrevenné, meg megerőszakolni is könnyebb a részeget.

"2. Ezt csak akkor tudod eldönteni, ha az áldozatot jól ismered"
Csoporttársaim jól ismertem. Buta volt mint a hó, olyan tárgyból kapott 5-öst, amiből más se. Nyilván ehhez kellett, hogy:
- a bugyija állva is kilátszódjon a szoknyája alól
- 1 kosárral kisebb melltartót vegyen fel
- a fehéren átlátszó, 2 mérettel kisebb blúz alá
- utoljára vizsgázzon
- előtte 1 sort írjon a papírra, nagy betűkkel
- a tanár - kivételesen - ne tartson bent senkit az utolsó vizsgázó mellé
Most meg olvashatod a sztoriját az origo erőszak vidéki főiskolán cikksorozatában. Tudod én már nem hiszek csak a friss orvosi látleletnek. Tudom, g.ci vagyok, és érzéketlen. Vagy csak nem vagyok naív.

"3. Vagy semmit sem találok, mert az áldozatok nem elhanyagolható hányada be sem kerül a rendőrségi statisztikákba, hiszen pszichésen olyan állapotba kerül, hogy évekkel később sem tesz feljelentést."
Ez nekem sci-fi. Nem tudom azt elképzelni, hogy ne tegyen valaki feljelentést, ha tényleg nem utólag gondolta meg a dolgot.

"Csak a felháborodás onnantól jogos, ha az áldozatot hibáztatják a bűncselekmény megtörténtéért, nem pedig a bűnelkövetőt."
Az hogy "tehetsz ellene" nem azt jelenti hogy "te vagy a hibás". Ilyen kijelentést 1 videón se hallhattál. Én úgy gondolom a legrosszabb dolog, amit lehet tenni az ügyben:
- Háborogni, hogy oldja meg a rendőrség. Nem fogja, el vannak foglalva a bírságolással. A helyzet csak romlani fog. Ahogy 20 évvel ezelőtt még az elsős gyerek is egyedül járt iskolába, és ez ma már lehetetlen, úgy 20 év múlva még nagyobb veszélyben lesznek a nők - még jobban kell figyelniük.
- Háborogni, hogy változzon meg a férfitársadalom hozzáállása a dologhoz. Nem fog megváltozni, mert alapvetően most is jó. Sose leszel azzal kisegítve, hogy 1000 férfiból 999 nem akar megerőszakolni, mert az az 1 aki a végén meg fog, az nem olvas indexet, és ha olvasna akkor se hatná meg.

Nancsibacsi 2015.01.07. 13:38:53

@Mj: "Én jelen kommentekben egy betűt nem láttam a bűnelkövetőkről, csak arról, hogy riszálják magukat a részeges lányok, akik ne csodálkozzanak, ha baleset éri őket"

Na igen, és 3 cikkel lejjebb meg azt olvasod a női magazinban, hogy egy egy éjszakás kalandot hogyan KELL lebonyolítani. Érted: nem azt, hogy ha megismersz egy faszit, és lefekszel vele adott nap, akkor egy hülye (ingyen)kurvának fog nézni, hanem azt, hogy jó az, nincs azzal semmi gond - csak tartsunk be pár szabályt. Ugye ez mennyivel jobb tanács?

Régebben beszélgettem egy csajjal, mint lelki szemetesláda, és elmesélte, hogy az a pasi akivel együtt élt 3 hónapja, szerinte őt megerőszakolta a kapcsolatuk alatt, mert most így elgondolkodva egy szemétláda, és meg se érdemelte hogy lefeküdjön vele. Mondtam neki, hogy baz, ezek után ha könyörögnél se feküdnék le veled, mert a végén posztumusz kapok 5 évet nemi erőszakért. Az erőszakok jelentős része is ilyen "utólagos", mert akkor és ott úgy tűnik, hogy egy egy éjszakás kaland az egész, aztán a csajnak eszébe jut, hogy ezt ő mégse akarta (de 40 perces ismeretség után felment a pasi lakására, stb). Hát izé. Jobb ha a pasik vigyáznak az egy éjszakás ismeretségekkel, és szexelni csak olyan helyen, ami be van kamerázva, hogy később legyen bizonyíték. Mivel a megvádolt pasik 95 százalékát el is ítélik a csaj vallomása alapján.

Apropó: a pasik is mondhatják, mikor másnap józanon meglátják milyen ronda a nő, hogy ők itten meg voltak erőszakolva?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.01.07. 16:51:33

@Nancsibacsi:

Megint a saját előítéleteid áldozatává váltál.:) Ideológiailag meglehetősen távol állok a bloggazdától, abban viszont abszolút egyetértek, hogy az áldozatok számára együttérzés és segítő tanács jár, nem pedig az, hogy még be is sározzák őket.

j311 2015.01.07. 17:02:38

@Nancsibacsi: Hát persze. Pasikat is meg lehet erőszakolni így is - úgy is.
Csak kb. senkit sem érdekel. Annyira sem érdekli az embereket, mint hogy a kakas csibéket ledarálják keltetés után, mert a tojók ugyanannyi tápból több húst növesztenek.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.01.07. 17:17:09

@Nancsibacsi:

"Olvassál több Rejtőt, mert a röhögés segít majd felköhögni a karót, amit lenyeltél, meg ezt a mondatot is megérted."

Bocs, de áldozatokon viccelődni számomra nem opció. Viccelődj anyádon, ha megerőszakolják. Rejtőt egyébként csípem.

"[...] fogjuk már fel, hogy attól hogy az erőszakolót berakják mittomén 10 évre börtönbe, attól még a csaj meg lesz erőszakolva, esetleg meg is lesz gyilkolva, mert hát jobb ha nem marad szemtanú, stb. Attól hogy egy gázolót beraknak 10 évre börtönbe, attól ha téged gázol el te még meg leszel halva/nyomorodva. Sokkal jobb egy bűncselekményt elkerülni, mint büntetni."

Ezzel abszolút egyet is értek, viszont a gázolás nagyon nem ugyanaz, mint a szexuális erőszak. Egy ismerősöm elaludt a volánnál, és 32 hónapot kapott, amiért 3 ember halálát okozta, 2 pedig egy életre megnyomorodott. Ez is sok, de a letöltendőt egyszerűen nem lehet ilyen esetben megúszni, még akkor sem, ha az egyik áldozat hozzátartozója is enyhítést kért. (Egyébként engem is ütöttek már el 6 éves koromban, szerencsére nem attól lettem hülye.:P) A szexuális erőszaknak azonban nincs gondatlan alakzata, az konkrétan erőszakos bűncselekmény, amit szándékosan követnek el. Ennek megelőzése össztársadalmi érdek, és mint föntebb is írtam, az áldozati és a bűnelkövetői oldalon is vannak eszközök a visszaszorításra, így a kettő kéz a kézben kell, hogy járjon.

"Meg az is jobban látszik rajta, hogy könnyű préda. Kiskoromban beszélgettem egy drogos sráccal, kérdeztem tőle, hogy honnan van ezekre pénze. Mondta hogy 5-én van fizetés, az emberek mennek kocsmába a gyárból, aztán elveszi tőlük a pénztárcájukat. Lopni is könnyebb, megverni is könnyebb ha észrevenné, meg megerőszakolni is könnyebb a részeget."

Persze, hogy könnyebb, ezzel is egyetértek. De attól még nem a részeg hibája, hanem az elkövető bűne, én csak ennyit szeretnék tudatosítani.

"Csoporttársaim jól ismertem. Buta volt mint a hó, olyan tárgyból kapott 5-öst, amiből más se. Nyilván ehhez kellett, hogy:
- a bugyija állva is kilátszódjon a szoknyája alól
- 1 kosárral kisebb melltartót vegyen fel
- a fehéren átlátszó, 2 mérettel kisebb blúz alá
- utoljára vizsgázzon
- előtte 1 sort írjon a papírra, nagy betűkkel
- a tanár - kivételesen - ne tartson bent senkit az utolsó vizsgázó mellé
Most meg olvashatod a sztoriját az origo erőszak vidéki főiskolán cikksorozatában. Tudod én már nem hiszek csak a friss orvosi látleletnek. Tudom, g.ci vagyok, és érzéketlen. Vagy csak nem vagyok naív."

Egyetlen esetből általánosítani akkor is hiba, ha egyébként együtt érzel az áldozatokkal. Másrészt a többi áldozat mit tehet arról, ha van köztük valaki, aki csak annak állítja be magát?
Ennyi erővel azt is írhatnád, hogy MNK, kivéve a családtagjaid.

"Ez nekem sci-fi. Nem tudom azt elképzelni, hogy ne tegyen valaki feljelentést, ha tényleg nem utólag gondolta meg a dolgot."

Mert az empátiád a nulla felé tendál. Mondjuk "az ő baja" kijelentés és szövegkörnyezete után ez már látható volt. Nyilván minden megerőszakolt lány valójában csak véresen és fájdalmasan szereti, ha nem tesz feljelentést.

"Az hogy >>tehetsz ellene<< nem azt jelenti hogy "te vagy a hibás". Ilyen kijelentést 1 videón se hallhattál."

Én nem is a videókról beszélek, hanem egyedül az itteni kommentekből indulok ki, bőven elég ez is. De nagyszerű, hogy az első kommented után sikerült eljutni ide, szinte már kellemes csalódás.

"Én úgy gondolom a legrosszabb dolog, amit lehet tenni az ügyben:
- Háborogni, hogy oldja meg a rendőrség. Nem fogja, el vannak foglalva a bírságolással. A helyzet csak romlani fog. Ahogy 20 évvel ezelőtt még az elsős gyerek is egyedül járt iskolába, és ez ma már lehetetlen, úgy 20 év múlva még nagyobb veszélyben lesznek a nők - még jobban kell figyelniük.
- Háborogni, hogy változzon meg a férfitársadalom hozzáállása a dologhoz. Nem fog megváltozni, mert alapvetően most is jó. Sose leszel azzal kisegítve, hogy 1000 férfiból 999 nem akar megerőszakolni, mert az az 1 aki a végén meg fog, az nem olvas indexet, és ha olvasna akkor se hatná meg."

Ezt a bloggernek írd, ne nekem, én sem ebben látom a megoldást.:P Viszont továbbra is régóta felismert összefüggés, hogy ott, ahol jó a felderítési arány és rövid időn belül születnek ítéletek, ott az erőszakos bűncselekmények aránya is visszaesik. Továbbá a médiaszenzációvá váló ügyekben szinte garantált, hogy elkapják az elkövetőt. Persze azt is említhetem, hogy az áldozati szerepből is viszonylag könnyen elsajátítható technikákkal lehet kibújni, amiket fontos, hogy minden nő megtanuljon. (Nálunk közös terv a férjemmel, hogy ha lányunk lesz, meg fogja tanulni, hogyan kell elkerülni egy támadást, vagy ha elkerülhetetlen, hogyan kell ép bőrrel megúszni.)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.01.07. 17:41:15

@tralalala:

"De hát ez nem egy aktuális esetről szól, ez egy picsogóblog."

A kommentekből indulok ki, és azok tökéletesen alátámasztják a mondanivalómat.

"Itt egy:
www.origo.hu/itthon/20131126-patkannyal-etettek-megeroszakoltak-gyerekeiket.html
a legtöbb ilyennél persze le vannak tiltva a kommentek."

A gyerek megerőszakolása azért nem jó, mert a gyerek önmagában tabu, senki nem fog gyereket hibáztatni azért, mert kilátszott a bugyija a szoknyája alól, vagy mert cukin nevetgélt.

"Úgy érted VALAKI meglesz, aki bevallja. Mint Kaiser. Vagy nem lesz meg. Mint a bankrobbantó."

Erőszakos bűncselekményekre gondolok, például Bándy Kata vagy Horák Nóra esetében addig kutattak, amíg meglett a gyilkos, legalább 30 vagy 40 évig bent is maradnak. Ne kövesd el azt a hibát, hogy a rendszerváltás utáni kb. legnagyobb bírói hibát ráhúzod az általánosra.

"Mert ez egy picsogóblog. Ld. fentebb."

Csakhogy nem a bloggert kezdték el a kommentelők degradálni, hanem az áldozatokat. Óriási különbség!

"Meg abban is érdekelt, hogy ne kapják el. Mi mellett érvelsz most? Szerinted ha sokszor elmondják az erőszakolónak, hogy ne erőszakoljon, akkor nem fog?"

Nem. Büntetőjogilag tény, hogy ahol jó a felderítettségi mutató, tehát az elkövető nem bízhat abban, hogy megússza, és elég kevés idő telik el a bűnelkövetés és az ítélet között ahhoz, hogy a bűnelkövető valóban átérezze a bűntette súlyosságát és annak a következményeit, ott nem történik annyi erőszakos bűncselekmény, mert ezeknek együtt visszatartó erejük van. (Nem, úgy mint a büntetések súlyosságának akkor, ha az elkövető reálisan reménykedhet abban, hogy nem kapják el.)

"Rögtön a 2. komment, ez nem az áldozatokról alkot véleményt, hanem a blogról. Ami egy picsogóblog."

Csodás kivétel, örülök.

"Mivel az egész poszt nem erre van kihegyezve, hanem arra, hogy mennyire nem helyes az az álláspont, hogy az áldozat is tehet arról, hogy áldozat szerepbe került. Amit vitatnak sokan, mert szerintük meg bizonyos fokig ez egy tartható álláspont. Hogy jön ide a bűnelkövető? Arról mindenki tudja, hogy bűnös. De itt nem arról van szó, hanem arról, hogy ez a picsogóblog is azon picsog, hogy nem, az áldozat sose tehet semmiről. Na ha valami lenéző, akkor ez. Passzív buta tehetetlen babáknak tekinti az áldozatokat, nem autonóm lényeknek."

Szerintem félreérted. A bloggerrel ugyan nem értek egyet, mert tényleg fontos tudatosítani, hogy minden nőnek lehetősége van arra, hogy saját maga lehetőleg elkerülje az áldozattá válást, ugyanakkor tényleg elterjedt az a főleg férfiak körében uralkodó nézet, ami az áldozatot részvétlenül hibásnak tartja - nulla tárgyi ismerettel, pusztán általánosítva -, ami máris azt sugallja, hogy a bűnelkövető tulajdonképpen logikusan cselekedett. Éppen ebben ismerhető fel a passzív és nem autonóm személyiség burkolt fölmentési kísérlete, hiszen "a magukat szándékosan kellető nőket persze, hogy meg akarják dugni a férfiak, így hát nem is csoda, ha akarva-akaratlanul megdugódnak".

"Megint pont azt csinálod, amit az előbb kritizáltam. Azt gondolod, hogy ha valaki megfigyeli, hogy bizonyos víselkedéstípusok gyakrabban vezetnek áldozattá váláshoz, mint mások, és ezt szóvá teszi (akár degradálóan is), akkor az védi a bűncselekményt."

Igen, ennek kifejezetten vannak a pszichében mélyebben meghúzódó védő mechanizmusai, ennek egy szeletét tártam föl fentebb. Az sem véletlen, hogy az áldozatok felé semmi részvétet nem mutató kritizálók általában férfiak (vagy olyan nők, akik bizonyos csoportokban a hatalmi helyzetben lévő férfiakhoz akarnak közel kerülni), míg a női áldozatok védelmére kelők általában nők. Senkinek semmi problémája nem lenne, ha az áldozatok viselkedését megfigyelők degradálás helyett inkább atyai tanácsokat akarnának osztogatni.

"Bocs de ennyire buta nem lehetsz, mert ha tényleg ilyen buta lennél, akkor írni se tudnál. Meggyőződésem, hogy te ezt ideológiai okokból nem akarod felfogni, én meg nem érzem küldetésemnek, hogy elmagyarázzam. Bye."

Ideológiailag konzervatív vagyok, úgyhogy szerintem hagyjuk ezt a zsákutcát.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.01.07. 17:56:43

@Nancsibacsi:

"Na igen, és 3 cikkel lejjebb meg azt olvasod a női magazinban, hogy egy egy éjszakás kalandot hogyan KELL lebonyolítani. Érted: nem azt, hogy ha megismersz egy faszit, és lefekszel vele adott nap, akkor egy hülye (ingyen)kurvának fog nézni, hanem azt, hogy jó az, nincs azzal semmi gond - csak tartsunk be pár szabályt. Ugye ez mennyivel jobb tanács?"

Fogalmam sincs, hogy mik szerepelnek női magazinokban, mert nem olvasom őket. De nem semmi, hogy férfi létedre ilyen tárgyú női magazinokat olvasol, hogy bírod, mondd?:D

"Régebben beszélgettem egy csajjal, mint lelki szemetesláda, és elmesélte, hogy az a pasi akivel együtt élt 3 hónapja, szerinte őt megerőszakolta a kapcsolatuk alatt, mert most így elgondolkodva egy szemétláda, és meg se érdemelte hogy lefeküdjön vele. Mondtam neki, hogy baz, ezek után ha könyörögnél se feküdnék le veled, mert a végén posztumusz kapok 5 évet nemi erőszakért. Az erőszakok jelentős része is ilyen >>utólagos<<, mert akkor és ott úgy tűnik, hogy egy egy éjszakás kaland az egész, aztán a csajnak eszébe jut, hogy ezt ő mégse akarta (de 40 perces ismeretség után felment a pasi lakására, stb)."

Megint egy esetből meg egy állítólagos női magazin tanácsaiból általánosítasz egy nagyon vegyes halmazra, anélkül, hogy a többi áldozatnak akár egyetlen tagját ismernéd. Mondd, mit üzennél annak a fiatal nőnek, akit 18 évesen, fényes nappal, a Városmajorban erőszakoltak meg, miközben az iskolából ment haza teljesen visszafogott öltözékben?

"Hát izé. Jobb ha a pasik vigyáznak az egy éjszakás ismeretségekkel, és szexelni csak olyan helyen, ami be van kamerázva, hogy később legyen bizonyíték. Mivel a megvádolt pasik 95 százalékát el is ítélik a csaj vallomása alapján."

Erre annyit tudok mondani, hogy nem kell mindenkinek egyéjszakás kalandokba bonyolódni. Másrészt milyen párkapcsolat lesz abból, ahol a nő tudta nélkül - csak a biztonság kedvéért - felvétel készül az aktusról? Ez már önmagában jogsértés, jobb, ha tudod.
És arról van-e statisztikád, hogy hány szexuális erőszakból születik feljelentés, majd ítélet? A 95% (már, ha magyarországi statisztika egyáltalán) pedig éppen ellened is szólhat: csak a nők 5%-a találja ki vagy nem tudja igazolni a bűncselekményt, a többi a nyomozóhatóságok és a bíróság szerint is bizonyíthatóan áldozat. Vagy szegény rendőrök, ügyészek és bírák is mind-mind meg vannak vezetve az agyafúrt nők által?

"Apropó: a pasik is mondhatják, mikor másnap józanon meglátják milyen ronda a nő, hogy ők itten meg voltak erőszakolva?"

A kérdés csak az, hogy akarta-e vagy sem, teljesen mindegy, hogy milyen nemű az illető. Mondjuk férfiak jó eséllyel nem halnak bele vagy nem szenvednek súlyos sérüléseket, de köszönöm, hogy ismét megcsillogtattad az empatikus képességeid legjavát.

j311 2015.01.07. 18:35:05

@Mj: "Mondjuk férfiak jó eséllyel nem halnak bele vagy nem szenvednek súlyos sérüléseket, de köszönöm, hogy ismét megcsillogtattad az empatikus képességeid legjavát."

Ja, nincsenek érzelmeik, érzéseik, lelkük sincs, a férfiak mindent kibírnak.
Sőt örüljön neki, hogy akkor is dugott amikor nem akart.
Ebből kiindulva a nőknek sem lehet igazán nagy lelki teher, hogy akkor dugtak, amikor nem akartak.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.01.07. 18:40:25

@j311:

Éppen ezelőtt írtam le, hogy tökéletesen mindegy, milyen nemű az illető, ha nem akarja, az erőszak, amit büntetni kell. Másrészt a férfiaknak általában megvan az a szerencséjük, hogy ellenkező nemű elkövető esetén nem halhatnak bele vagy nem kapnak olyan komoly fizikai sérüléseket emiatt. (A legtöbb férfi áldozat eleve börtönben van, ahol azonos neműek verik össze és erőszakolják meg őket, ami egy kicsit más eset.) Sehol nem állítottam, hogy nincsenek érzelmeik vagy lelkük, ez egy szalmabáb érvelés.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.01.07. 20:54:49

Némileg kapcsolódó téma, főleg az utolsó pár bekezdés, bár a következtetéseivel nem feltétlenül értek egyet. (Igen, a család összetartó ereje mindig is az anya volt, és jól van ez így).

eszmetar.wordpress.com/2015/01/03/amikor-a-nok-sokkal-jobban-akartak-szexet-mint-a-ferfiak/

fotengelyszimering 2015.01.07. 21:58:51

Bármilyen lengén és kihívóan öltözködik egy lány, a férfinak akkor sincs semmi joga akár egy ujjal is hozzányúlnia! Ha meztelenül rohangál előtte, akkor sem. Pont.
A lány a biztonsága érdekében jobb, ha szabályozza nőiessége propagálását, van, amikor ez sem segít elkerülni a bajt.

(Az őz nem véletlenül visel rejtőszínt, hanem azért, hogy növelje a túlélés esélyét azzal, hogy nem hívja fel a ragadozók figyelmét magára. )

Én a megelőzésben hiszek, ebben a témában kétirányú oktatás kellene:
- A lányoknak megtanítani már kiskorukban, hogy minek, mi lehet a következménye. A lány örökre sebet szerez az erőszakkal, függetlenül attól, hogy a támadót leültetik-e vagy sem.

- A fiúknak megtanítani azt, hogy nem a farok irányítja az embert és könnyen kerülhet olyan helyzetbe, ahol ő lesz a megerőszakolt, másrészt a másik ember sem tárgy, hanem ugyanolyan érző lény mint ő.

A visszaeső erőszakoskodókat pedig kasztrálnám, vagyis megszüntetném a nemi vágy késztetését.
Aki nem tartja be a szabályokat, az nem lehet tag a társadalomban.

Az emberi faj elkorcsosul, az értékek üressé válnak, a legtöbb ember figyelmet szeretne, kitűnni a tömegből. Valaki ezt a Facebookon próbálja elérni percenkénti posztolással, valaki a nemiséget,szexet előtérbe helyezve, mások seggrészegre isszák magukat, hátha úgy "menőbbek" lesznek.

Az nagy baj, ha a az agy vezető szerepét átveszi az ösztön.

tralalala 2015.01.08. 19:20:19

@Mj:
Tessék egy friss példa:

www.origo.hu/itthon/20150108-negyvenszer-szurt-mert-nem-ment-a-szex.html

"A kommentekből indulok ki, és azok tökéletesen alátámasztják a mondanivalómat."

Az általam linkelt cikkben egész mások a kommentek, mint itt. Tehát ez ENGEM támaszt alá, valamint azt az állításomat is, hogy az itt kommentelők nem az erőszakon, hanem a blog témáján rugóznak. Mert ez egy picsogóblog.

"A gyerek megerőszakolása azért nem jó, mert a gyerek önmagában tabu, senki nem fog gyereket hibáztatni azért, mert kilátszott a bugyija a szoknyája alól, vagy mert cukin nevetgélt."

Az általam linkelt cikkben a megerőszakolt egy prosti, tehát kihívó, mégis mindenki az erőszakolót hibáztatja.

Bocs de egyszerűen nincs igazad abban, hogy a "kommentelők mindig az áldozatot hibáztatják". Látom a szememmel.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.01.08. 19:31:49

@tralalala:

Én csak azt mondom, hogy általános jelenség főleg férfiak körében, nem azt, hogy 100%-ban, mindig és mindenhol megjelenik. Pl. az is előfordult már, hogy az ELTE ÁJK egy szemináriumán a lányok szidták a leghangosabban az egyik egyetemi áldozatot. Szóval, van ilyen is, csak nem általános.

Az meg egyszerűen nem igaz, hogy a kommentelők a blog témáján rugóznak akkor, amikor valaki az összes megerőszakolt nőnek azt üzente, hogy az ő bajuk, meg általánosan is a megerőszakolt nőkről volt szó, és nem arról, hogy hülye a blogger írása.

tralalala 2015.01.08. 20:02:35

@Mj: "Az meg egyszerűen nem igaz, hogy a kommentelők a blog témáján rugóznak"

Rosszul fejeztem ki magam, úgy értem, hogy egy provokatív posztra jellemzően ilyen válaszok fognak születni. Ha valaki azt posztolná, hogy "a rohadt fasz magyarok, kurvára nem bírnak normálisan hozzászólni, meg rasszisták is mind, mert utálnak engem, mert cigány vagyok", arra jönnének olyan válaszok, hogy "neked meg anyád, takarodj haza Indiába" oszt ott állna a poszter, hogy "látjátok? Tényleg nem tudnak rendesen hozzászólni és tényleg rasszisták!".

De mint a linkelt cikkben is látszik, ahol ez nem egy ilyen szájtépés meg kommentelőfikázás, hanem "éles" a helyzet, ott nem szokás az áldozatot hibáztatni.

Tehát nincs igazad, mikor az itteni kommentekből indulsz ki, mert ez egy picsogóblog, ennek megfelelő durva kommentekkel. Mint ahogy az, aki a magyarok rasszizmusát vizsgálja, sem tenné jól, ha az általam felvázolt provokatív poszt kommentjeit venné alapul.

BZ1975 2015.01.12. 16:18:46

@Mj: hiszterizált kampány folyik (női) nemi erőszak kérdésben most az országban. férfiakat sokkal sűrűbben szokták megerőszakolni és őket sokkal inkább lehet.

a szülőcsatorna (hüvely) pont úgy fejlődött ki, hogy befogadja a férfi nemiszervet és kihordja az útodot – magyarul természetes használata a férfi nem szervvel történik. a hangsúly a kéretlenségen (idegen, ill. nem vágyott férfitől) és az erőkifejtésen van. ezzel szemben a (férfi) ánusz nem behatolásra lett tervezve, pláne nem ilyen dús idegvégződésekkel.

egy nem régi hírben egy előzetesben lévő fiút erőszakoltak meg egy széklábbal. no, ez aztán sokkal komolyabb (nemi) erőszak, amit ráadásul a belső vizsgálat lazán csak úgy intézet el, hogy a srác „jól volt elhelyezve”.

szóval nem a női nemi erőszak a világ legborzasztóbb dolga, ahogy a feministák szeretik beállítani. ennél sokkal durvább dolgok is vannak: nemi erőszak férfi ellen, kasztrálás (szándékos, vagy baleseti alapú), rák, leesés egy motorrol, végtag elvesztése stb.

ja igen, a kabarékban a kiherélődéssel (szándékos, v. baleseti) lehet viccelődni, meg a börtönbeli „köcsög”-léttel, míg Maksát keresztre akarják feszíteni egy suta poénért.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.01.12. 18:34:23

@BZ1975:

Nem értek egyet. Minden szexuális erőszak egyformán elítélendő. Másrészt, fizikailag hiába természetes a férfi-női együttlét, ha a nő nem akarja, nagyon komoly sérüléseket szerezhet - és nem csak azért, mert nem termelődik hüvelyváladék -, akár bele is halhat a belső vérzésbe, pont úgy, ahogy egy férfi is. (És akkor még nem is beszéltem az erőszakot elszenvedő örök életére kiható pszichés traumáról.) Ez pedig bűncselekmény, amit büntetni kell, és sokkal komolyabb, mint amikor valaki véletlenül leesik a motorról. Ez a lényeg, minden más mellébeszélés.
Tőlem mindenki azzal viccel, amivel akar, önmagát minősíti, ha ez sértő vagy ízléstelen.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2015.01.12. 18:36:39

@tralalala:

Érdekes módon én végig normális, egyáltalán nem provokatív hangnemben beszéltem mindenkivel, mégis nekem címezve jöttek a flegma, részvétlen és nulla empátiával rendelkező kommentek, amiknek a koronája volt a liberális lep*csázásom. (Hogy pontos legyek, hiányzott az "a" a végéről.)

BZ1975 2015.01.12. 19:16:28

„Nem értek egyet. Minden szexuális erőszak egyformán elítélendő.”

ha csak egy nemi erőszak történik is a világban, az is sok. de azt látom, hogy csak a női nemi erőszakra akarják kihegyezni a közbeszédet, a férfit meg démonizálni akarják. hogy bármely férfi egyik pillanatról a másikra magából kivetkőzik és gyilkolni-erőszakolni akar. azt akarják a feministák, meg a vadliberálisok elérni – ami már Nyugaton (Kanada, Kalifornia, Svédország) megy – hogy bemondásra, 0 bizonyítékkal és minnél kevesebb védekezési lehetőséggel férfiakat vághassanak előzetesbe ill. társadalmilag ellehetetlenítsenek.

az ilyen durva dobálózás számokkal kétségbevonhatóvá teszi a vádlók épelmélyűségét, elfogulatlanságát:

„a nők 33%-a tapasztalt fizikai és/vagy szexuális erőszakot 15 éves kora óta. Ez 62 millió nőt jelent az EU-ban”

a férfiak meg 99%-a tapasztalt meg fizikai erőszakot 4 éves kora óta (óvis/elemi iskolás/középiskolás) – erről vhogy nem beszélnek. 12 oktatási év alatt elkerülhetetlen, hogy egy fiú ne keveredjen verekedésbe az oktatási rendszerben, szabadidőben. ja, ők nekik alap, hogy heverjék ki a traumát – ilyen kemény az élet, tűrjék zokszó nélkül. ahogy Hillary Clinton mondta: a háborúk áldozatai is nők, a hadiözvegyek és -árvák. mégsem a férfi, aki megcsonkolódott, vagy a bele kifordult a harcmezőn...

igen, a nők elleni nemi erőszak nagyrészt fizikai erőszakot is tartalmaz, ld. az indiai buszos csoporterőszakot (több férfi, 1 nő), úgy emlékszem ebbe bele is halt az áldozat.

továbbra sem értem a pécsi oktatófilm miatti feminista, vadliberális felháborodást. attól, hogy még nem szóltak itt a (leendő) bűnelkövetőkről, az még nem jelenti azt, hogy az áldozatot akarták hibáztatni, ahogy ezt szeretik egyesek demagóg módon hangoztatni.

a pécsi oktatóvideó jószándékból, jótanácsként, megelőzésre készült. ennyi. nem lehet minden nő mellé rendőrt állítani, kéretlenül pláne egy védelmező lovag fickót (eléggé prosztó módon lesz lepattintva a nő által – az ő mozgási, döntési szabadságát nem merje senki korlátozni...). én 2x ittam nagyon részegre magam kb. 15 éve és úgy botorkáltam hajnalban haza a külvárosban, ill. ébredtem fel a fűben reggel, másnaposan. bárki leüthetett, ill. kifoszthatott volna, de szerencsére ilyen nem történt velem. ha ez megtörtént volna velem, akkor nyafizhattam volna azzal, „de hát nem volt joga!”? nem, nevetséges lettem volna ezzel. a pécsi videó elsősorban NEM az öltözködésről szólt, hanem az önálló felelőségvállalásról, hogy egyesek ne igyák magukat magatehetetlenné, kihasználhatóvá. ugyanis mindig lesz kb. 0,01 pszichopata, akinek nincsenek gátlásai – ez utóbbiért meg kár minden törvénytisztelő, tisztességes férfit felelőssé tenni.

ugyanis a férfiak 99,99%-a tudja, hogy a nemi erőszak bűn, hogy büntetik és azt is elvárja, hogy büntessék az elkövetőt. mert így lett nevelve iskolában, középiskolában, ezt várja el a közerkölcs, ezt mondja a sajtó, a média és ezt szabályozza/bünteti a törvény.

teljesen felesleges ezért olyan kampányt indítani, amit a feministák nagyon szeretnének. most minden reggel úgy menjek munkába, hogy olyan óriásplakátokkal találkozzak, amire az van írva csak nagybetűkkel, hogy „FÉRFI! NE ERŐSZAKOLJ!”? ez az új felvarrandó sárga csillag, vagy mi?
süti beállítások módosítása